Nyomtatás

Várkonyi Zoltán balett tánctanár

A Magyar Táncművészeti Főiskolán balettművész szakon diplomázott, majd 25 évig volt a Magyar Állami Operaház művésze. Jelenleg a Magyar Állami Operaház nagykövete. Pályafutása során a hattyúk tavától a sacre -ig számos balett és modern előadásban szerepelt. Egész életét a balett világában töltötte, ha valakitől, tőle mindenképpen lehet tanulni, inspirálódni! Együtt állhatott színpadra olyan legendás művészekkel mint Rudolf Nureyev, Seregi László és Maurice Béjart darabjaiban is szerepet kapott. Seregi László nagyszerű balettjeiben szólista szerepeket táncolt. Nem utolsó sorban számos külföldi vendégszereplést is maga mögött tudhat. Óráját azoknak is ajánljuk akik modern vagy jazz technikák mellé kiegészítő technikaként keresik a balett elsajátításának lehetőségét, hiszen mikor Raza Hammadi az Operaházban mutatta be darabjait, együtt dolgoztak. Jól ismeri és maximálisan megalapozza óráján a modern tánchoz szükséges balett alapokat is! Most célja, hogy tapasztalatát, tudását és szenvedélyét átadja a tánc iránt érdeklődők számára.
 

Tanulmányok:
Magyar Táncművészeti Főiskola (1989.) 

Mesterek:
Gál Jenő,
Behumi Ferenc,
Koren Tamás 

Tagság kezdete aMagyar Állami Operaházban1988.

Tánctanár értékelése

Hangulat: 60% - 1 votes
Tudásátadás: 60% - 1 votes
Segítőkészség: 60% - 1 votes

Értékelj Te is a csillagokra kattintva!

További információk

  • Tánciskola: Oktogon Tánc Centrum
  • Városok: Budapest