Bobák Ildikó

1990. óta táncolok. Akrobatikus rock and roll után kezdtem jazztáncot és klasszikus balettet tanulni, majd kortárs-, modern technikákat is.
Mestereim voltak:

  • Jeszenszky Endre, Bakó Gábor - akiknek 4 évig asszisztensük is lehettem -,
  • Budai László,
  • Balogh András,
  • Földi Béla,
  • Gálik Éva,
  • Lőrinc Katalin.

Mozdulatművészetet a Még 1 Mozdulatszínháznál tanultam, ahol 2 évig színpadon is dolgoztam. Az első Szólótánc Fesztiválon 2000-ben mozdulatművészet kategóriában első díjas lettem.
A Táncművészeti Főiskolát 2005-ben végeztem el moderntánc pedagógus szakon, kiváló minősítéssel.
Művészeti alapfokú iskolában tanítok 2002. óta Ócsán.
2006. nyarától az Állami Operaházban Dévény Anna analitikus táncgimnasztika óráit látogathatom és ebből a módszerből én is sokat merítek, s alkalmazom ezt a látásmódot az óráimon.
2008 óta a Budapesti Arany János Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában is tanítok modern táncot.

Információk

Közelgő események

Folyamatos: Táncgimnasztika és alapozó tréning (Bobák Ildikó) - dance-gymnactics and basic skills course

Táncgimnasztika és alapozó tréning Bobák Ildikóval.

Nem mondható táncstílusnak. Ezen a tanfolyamon olyan alapok, testtudat, alapvető technikák elsajátítása a cél, amiknek birtokában lehet majd biztosan megtanulni valamilyen táncstílust, klasszikus balettet, jazz-t, modern táncot, de akár divattáncokat is! Hisz a testtartás miatt mind a szóló- mind a páros táncoknál (pl. társastánc) is segíthet. Leszögezhető, hogy ez a tréning minden tánc esetében hasznos azok számára, akik tudatosabban szeretnék használni a testüket.

Ebbe a kurzusra bármikor becsatlakozhatsz, nincs teljesen kezdő szint.

Biztosítsd a helyed most, és kattints a Jelentkezés gombra!

A bérlet 8 egymás utáni alkalomra érvényes (egyet lehet hiányozni).Ha bizonytalan vagy, akkor is jelentkezz bátran, mert első alkalommal órajeggyel is részt vehetsz az órán. Amennyiben tetszett a táncóra, a bérletet megválthatod az első óra után.

In English

A dance-gymnactics and basic skills course starts with Bobák Ildikó.

You can join this course anytime, there is no dedicated time for beginners.

Book this course online, we will take care of everything else! No registration is needed, book it easily by clicking on the Book now button. You can pay for the course on the spot.

The pass is valid for 8 lessons (in 9 weeks). If you're unsure whether the course will fit you, just book it and attend the first dance lesson with a single ticket. In case you're satisfied, you can buy the season ticket after the first lesson.

szerda, 2019 március 27. - 19:30 eddig: 21:00

szerda, 2019 április 03. - 19:30 eddig: 21:00

szerda, 2019 április 10. - 19:30 eddig: 21:00

Nem találtál megfelelő jazztánc tanfolyamot, de nem szeretnél lemaradni a következő kezdő kurzusról?

Add meg az elérhetőséged, és azonnal értesítünk, amint egy új jazztánc kezdő tanfolyam indul.