Az összes kezdő zumba tanfolyam (Budapest)

Zumba különbségek
Óradíjak, bérletek
Jelentkezés a tanfolyamokra
Fontos

Milyen különbségek vannak a zumba tanfolyamok között?

A zumba tanfolyam átmenetet képez a fitness és az egyéni latin tánc között, ahol számos táncstílus (a latin táncokon kívül flamenco, afrikai táncok, hip-hop stb.) elemeiből épül fel a koreográfia. A zumba órák fejlesztik az állóképességet, de szórakoztatnak is. A fitness ill. táncos elemek arányában lehetnek különbségek, de mivel mostanában - a zumba népszerűségének növekedésével párhuzamosan - gombamódra szaparodnak a zumba oktatók, érdemes a tanár értékelését is figyelembe venni a tanfolyam kiválasztásakor.

Zumba táncórák ára, bérlet típusok

Fontos odafigyelni, hogy a feltüntetett bérlet ár hány perces órákra vonatkozik (vannak 60 illetve 90 perces órák is), illetve hány alkalmas bérletet kínál a tánciskola, ezt mindig feltüntetjük a tanfolyam leírásában. Van olyan bérlet, ami az adott hónapra szól (mindegy, hogy mikor váltottad meg), illetve vannak a 4-8-10 alkalmas bérletek is. Ez utóbbiak általában 4-9-12 egymást követő zumba órára szólnak, tehát kihagyni legfeljebb 1-2 órát lehet veszteség nélkül.

Jelentkezés egy kezdő zumba tanfolyamra

A tanfolyam alján található jelentkezés gombra kattintva, regisztráció nélkül lehet előjelentkezni a táncórákra. Néhány személyes adat megadása után már biztosíthatod is a helyed a tanfolyamon, erről e-mailben kapsz visszaigazolást. Fizetni csak a helyszínen kell, az első óra előtt. A zumba tanfolyamokra minden korosztály jelentkezhet.

Fontos információ a lenti tanfolyamlistához

Ugyanazt a tanfolyamot többször is megtalálod a lenti listában. Ennek oka, hogy a zumba tanfolyamhoz probléma nélkül be lehet csatlakozni akár hónapokon keresztül, táncos előképzettség nélkül is. Ilyenkor arra az időpontra jelentkezz, ahová elsőként el tudsz menni.

Ha könnyen áttekinthető naptárnézetben szeretnéd látni az összes kezdő zumba tanfolyamot, kattints IDE!

Ugrás a tanfolyamlistára!

Zumba kezdő tánctanfolyamok Budapesten

Táncstílusok 19 Keresés Szervezők 163 Térkép

Folyamatos: Zumba kezdő tanfolyam (Palásthy György) - zumba beginner class (Kőbánya)

Zumba Palásthy György 9500 Ft
Foglalva: 1 | Free Seats: Unlimited

Teljesen kezdő zumba tánctanfolyam Palásthy Györggyel. (A linkre kattintva megnézheted a tanár értékelését.

Ebbe a kurzusra bármikor becsatlakozhatsz, nincs teljesen kezdő szint.

Biztosítsd a helyed most, és kattints a Jelentkezésgombra!

A bérlet 8 alkalomra érvényes (10 héten belül). Ha bizonytalan vagy, akkor is jelentkezz bátran, mert első alkalommal órajeggyel is részt vehetsz az órán. Amennyiben tetszett a táncóra, a bérletet megválthatod az első óra után.

In English

A zumba dance course starts with Palásthy György(To get more information about the dance teachers, please click on the link)

You can join this course anytime, there is no dedicated time for beginners.

Book this course online, we will take care of everything else! No registration is needed, book it easily by clicking on the Book nowbutton. You can pay for the course on the spot.

The pass is valid for 8 lessons (in 10 weeks). If you're unsure whether the course will fit you, just book it and attend the first dance lesson with a single ticket. In case you're satisfied, you can buy the season ticket after the first lesson.

szerda, 2018 szeptember 26. - 20:00 eddig: 21:00

Folyamatos: Zumba kezdő tanfolyam (Kardos Anikó) - zumba beginner class

Zumba Kardos Anikó 8800 Ft
Foglalva: 0 | Free Seats: Unlimited

Teljesen kezdő zumba tánctanfolyam Kardos Anikóval. (A linkre kattintva megnézheted a tanár értékelését.

A zumba igazi 2 az 1-ben mozgásforma: egyszerre tánc és fitness, így ha mindkettőt szeretnéd, de mindig időszűkében vagy, nem kell választanod a kettő között. Kiváló alakformáló és állóképességfejlesztő mozgásforma, nem utolsósorban pedig mindig jókedvre derít.

Ebbe a kurzusra bármikor becsatlakozhatsz, nincs teljesen kezdő szint.

Biztosítsd a helyed most, és kattints a Jelentkezésgombra!

A bérlet 8 alkalomra érvényes (9 héten belül). Ha bizonytalan vagy, akkor is jelentkezz bátran, mert első alkalommal órajeggyel is részt vehetsz az órán. Amennyiben tetszett a táncóra, a bérletet megválthatod az első óra után.

In English

A zumba dance course starts with Kardos Anikó(To get more information about the dance teachers, please click on the link)

You can join this course anytime, there is no dedicated time for beginners.

Book this course online, we will take care of everything else! No registration is needed, book it easily by clicking on the Book nowbutton. You can pay for the course on the spot.

The pass is valid for 8 lessons (in 9 weeks). If you're unsure whether the course will fit you, just book it and attend the first dance lesson with a single ticket. In case you're satisfied, you can buy the season ticket after the first lesson.

péntek, 2018 szeptember 28. - 19:00 eddig: 20:00

szerda, 2018 október 03. - 20:00 eddig: 21:00

péntek, 2018 október 05. - 19:00 eddig: 20:00

szerda, 2018 október 10. - 20:00 eddig: 21:00

péntek, 2018 október 12. - 19:00 eddig: 20:00

szerda, 2018 október 17. - 20:00 eddig: 21:00

péntek, 2018 október 19. - 19:00 eddig: 20:00

szerda, 2018 október 24. - 20:00 eddig: 21:00

péntek, 2018 október 26. - 19:00 eddig: 20:00

szerda, 2018 október 31. - 20:00 eddig: 21:00

péntek, 2018 november 02. - 19:00 eddig: 20:00

szerda, 2018 november 07. - 20:00 eddig: 21:00

péntek, 2018 november 09. - 19:00 eddig: 20:00

szerda, 2018 november 14. - 20:00 eddig: 21:00

péntek, 2018 november 16. - 19:00 eddig: 20:00

szerda, 2018 november 21. - 20:00 eddig: 21:00

péntek, 2018 november 23. - 19:00 eddig: 20:00

szerda, 2018 november 28. - 20:00 eddig: 21:00

péntek, 2018 november 30. - 19:00 eddig: 20:00
Lap 1/4
Kezdés - Vissza - 1 2 3 4 - Következő - Vége
1-20/80

Nem találtál megfelelő zumba tanfolyamot, de nem szeretnél lemaradni a következő kezdő kurzusról?

Add meg az elérhetőséged, és azonnal értesítünk, amint egy új zumba kezdő tanfolyam indul.