Mizsér Tamás társastánc tánctanár

Mizsér Tamás

A társastánccal nagyon fiatalon ismerkedtem meg, komolyabb fordulatot pedig 2007-ben vett pályafutásom. Ekkor képviseltük először frissen induló egyesületünket egy táncversenyen, amelyet a Magyar Táncsport Szövetség szervezett. Az ezt követő 9 év alatt itthon és külföldön is számtalan versenyen vettünk részt, amelyeken döntős és dobogós helyezéseknek lehettünk büszke tulajdonosai. 2017-ben delegált páros vagyunk a Kínában megrendezésre kerülő Kűr Latin Világbajnokságra!

Az aktív versenyzés mellett mindig fontosnak tartottam bővíteni a látókörömet és megismerni minél több táncstílust. Számos tánckarban megfordultam, például a Budapest Táncművészeti Stúdió és a Latin Carneval táncosaként. Megismerkedtem többek között a néptánccal (méhkeréki tapsos, polka), az argentin tangóval, a hiphoppal és tapasztalatot gyűjtöttem a showtánc területén is. 

Fontosnak tartom, hogy mindenki, akivel foglalkozom, kihozza magából a maximumot az óráimon, hiszen én is erre törekszem a mindennapok során. Mióta tanítok, sok pozitív visszajelzést kaptam az esküvős párosaimtól, szalagavatós osztályaimtól, versenyző diákaimtól, illetve tanfolyamaim résztvevőitől egyaránt. 

Mostatni tudásomat, melyet folyamatosan fejlesztek, szeretném arra is használni, hogy minél több embernek átadjam a tánc örömét.Ha szeretnéd Te is átélni, hogy milyen a mozgás szabadsága, ha kedved van részt venni jó hangulatú órákon és szeretnél kötetlen, fiatalos közegben fejlődni, akkor az én óráimon a helyed!

 

Tánctanár értékelése

Hangulat: 96.64% - 70 votes
Tudásátadás: 96.24% - 70 votes
Segítőkészség: 96.64% - 68 votes

Értékelj Te is a csillagokra kattintva!

További információk

  • Tánciskola: Táncláz
  • Városok: Budapest

4 szöveges értékelés

  • Albert Zoltán Írta: Albert Zoltán csütörtök, 27 április 2017 06:25

    Tomi teljes mértékben proaktív, mindig naprakész tánctanár! A táncórái tartalmasak, kötetlenek és mindig képes új irányból megközelíteni az adott táncstílust, nagy hangsúlyt fektetve a technikai részek tökéletesítésére. Lehetőségem volt kisebb (4 fő) és nagyobb csoport tagjaként is résztvenni tanckurzusain (>20 fő) melyekre mindig öröm volt járni. A laza és rugalmas hozzáállásának köszönhetően a tánc egy élmény minden óráján!

    Jelentés Az értékelésre mutató hivatkozás
  • Jancsár Zoltán Írta: Jancsár Zoltán csütörtök, 27 április 2017 02:52

    az esküvői táncunk tanulásának minden pillanatát imádtuk! Tomi minden egyedi kérésünknek maximálisan eleget tett, minden kért koreót igényesen beépített a táncba!
    Felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg minket!
    Köszönjük!

    Jelentés Az értékelésre mutató hivatkozás
  • Sárközi Péter Írta: Sárközi Péter péntek, 13 január 2017 19:52

    Nagyon kreatív, türelmes, megbízható, rugalmas és jó humorú tánctanár, aki mindig képes feldobni a napodat! Fiatalos és lendületes, aki könnyen fel tudja venni a tanítványok tempóját, a koreok ötletesek, az órák vidámak! Mi mindig mosolyogva jöttünk ki az óráról és alig vártuk a következőt!

    Jelentés Az értékelésre mutató hivatkozás
  • Földvári Zsuzsi Írta: Földvári Zsuzsi péntek, 13 január 2017 17:10

    Nagy tánc tudással rendelkező mindig jókedvű tánctanárt ismerhettem meg Tamás személyében. Fantasztikusan táncol csak ajánlani tudom őt ismerőseimnek és bárki másnak.

    Jelentés Az értékelésre mutató hivatkozás

Új szöveges értékelés

Kérlek, mondd el tapasztalataid a fenti tanárokról. Milyen órát tartanak, felkészültség, hangulat ,,, ? Ajánlanád-e másoknak, ha igen, miért, ha nem, miért nem?