Céljaink

A fő célunk a tánctanulás illetve maguk a táncok népszerűsítése. A Táncválasztóval elsősorban a kezdő tánctanulókat szeretnénk támogatni, a mindenkiben felmerülő kezdeti kérdések, dilemmák megválaszolásával. A honlap szolgáltatásait (lásd később) úgy alakítottuk ki, hogy a táncok iránti érdeklődésből minél egyszerűbben, minél kisebb kockázattal megszülessen az első nagyon pozitív táncélmény. Reméljük, hogy ez a pozitív kezdés, az első táncórák jó benyomásai aztán később egy hosszú táncos "karrier"-ben teljesednek ki.

A honlap keletkezése

A Táncválasztó 2014-ben készült el első formájában, hogy megválaszolja a kérdést: vajon a közösségi szavazatok korrelálnak-e a valós tapasztalatainkkal? A tesztként kijelölt 3 táncstílus esetén arra a következtetésre jutottunk, hogy igen. A közösség által leadott szavazatok kialakította tánctanári sorrend megegyezett a szakmai szempontok alapján kialakított rangsorunkkal. Ezt látva úgy határoztunk, hogy kibővítjük és népszerűsítjük a honlapot annak érdekében, hogy a kezdő tánctanulók segítségére legyen. 2016-ban jutottunk el oda, hogy a Táncválasztó Csapat összeállt, és felfrissítette a honlap kinézetét, valamint kibővítette a tánctanári értékelés szempontjait háromra. Jelenleg itt tartunk, és folyamatosab bővítjük a tánctanárok körét.

Szolgáltatásaink

A itt nyújtott szolgáltatásokat egy könnyen követhető vezérfonálra fűztük fel, amely az érdeklődőhöz passzoló táncstílus kiválasztásától az első (szuper) táncórájáig tart.

Tesztek

Amikor még csak szimpatizálunk a tánctanulás gondolatával, gyakran nincs konkrét elképzelésünk a megtanulandó táncstílust illetően. Az összes táncot átböngészni talán kicsit körülményes lenne az elején, így összeállítottunk két egyszerű tesztet, amelyek segítenek leszűkíteni a kört.

Rapid teszt: Néhány egyszerű ismérv alapján fastruktúrába rendezi a táncstílusokat, így 5-7 feleletválasztós kérdés megválaszolásával már el is juthatsz a hozzád illő táncstílushoz.Ha 1-2 helyen bizonytalan vagy, próbáld ki a másik választ, és egy újabb tánchoz juthatsz a végén. Kitöltési idő: 2 perc.

Zenei teszt: A hozzád illő tánc megtalálásában segít a neked tetsző zene illetve zenék azonosítása is. Zenei tesztünkben 24 tánczenét válogattunk össze, melyekből mind 30 másodpercet hallgathatsz meg. Ezután értékelheted a zenéket, hogy mennyire állnak közel hozzád. A Táncválasztó a zenei preferenciáid alapján ajánl egy vagy több táncot is, amik valószínűleg tetszenének neked. Kitöltési idő: 12 perc.

A tesztek végén mindig találsz egy hivatkozást, mely az ajánlott tánc leírásához visz, hogy közelebbről is megismerkedhess a tánccal. Ha a táncleírás alapján is tetszik a tánc, egy ugrással eljuthatsz az adott stílust tanító legjobb tánctanárokhoz.

Tánctanárok értékelése

Jelenleg a tánctanulás elején a legnehezebb kérdés: hol tanuljak táncolni? Kik a legjobb tánctanárok az adott stílusban? Melyik a legjobb tánciskola? Ezen kérdések megválaszolásához vezet a tánctanárok értékelésének lehetősége. Mindenki megoszthatja tapasztalatait az egyes tanárokról, illetve értékelheti őket az alábbi három szempont alapján:

  • Hangulat: Milyen az órák hangulata? Vidám és a tanulásra legalkalmasabb légkört sikerül teremteni? Jó érzés-e újból és újból lemenni az órára? Van-e a tanárnak személyes varázsa, ami magával ragad, s szinte csak egy pillanatnak tűnik az egész óra?
  • Tudásátadás: Azt feltesszük, hogy a tanár elég jól táncol, de vajon képes-e ezt a tudást közérthető formában közzé tenni? Képes-e úgy elmondani, hogy Te is képes legyél rá? Egy-egy nehezebb figurát több szempontból is megvilágít, hogy mindenki rátaláljon a számára érthető magyarázatra? Azon kívül, hogy "megmutatja", le tudja-e bontani a figurát kisebb, egyszerűen kivitelezhető lépésekre? Hoz-e szemléletes példákat, analógiákat az élet más területéről?
  • Segítőkészség: Amikor nagyon küzdesz, vagy elakadsz egy figurában odajön, hogy átlendítsen a nehezén? Óra után, vagy szünetben van rád két perce? Esetleg elérhető órán kívül is? Támogatja egyéb segédanyagokkal (zene, figurák leírása/videó ...) az otthoni gyakorlást?

Tanfolyamok

A Tanfolyamok alatt található a Táncválasztó egyedülálló szolgáltatása. Az összes táncstílusból összegyűjtjük a rövidesen induló kezdő tanfolyamokat. Tehát nem kell többé hosszan kutakodni az interneten aktuális tanfolyaminformációk után: minden megvan egyben, frissen, könnyen átláthatóan. A tánctanfolyamok listáját folyamatosan aktualizáljuk, és egy induló tánctanfolyamból csak azokat az alkalmakat vesszük fel, amikor még nulla tánctudással be lehet csatlakozni. Kedden vagy csütörtökön érnél rá táncolni, vagy épp csak a hétvégék szabadok? A Táncválasztó egyedi Naptárnézetében rögtön rátalálhatsz a lehetséges tanfolyamokra, még akár a héten el is kezdheted. Ehhez az online foglalási rendszerünket állítottuk hadrendbe, hogy a kiszemelt tanfolyamra rögtön jelentkezhess is. Fizetned pedig csak helyben kell, a tánciskolában.

  • Telefon: +36 20 491 0314
    +36 20 806 2518