Glotz Mária argentin tangó tánctanár

Glotz Mária

Szerencsésnek mondhatom magam, mert kisgyermekként ismerkedtem meg a zenével, s a színpaddal. 10 évesen az Operaház gyerekkórusában énekelhettem, s így gyakran élvezhettem a színpad édes forgatagát. Csakhamar igazi szerelem lett, bár nem voltam annyira tehetséges, hogy tovább folytassam. Ezután jött a tánc. Elmentem egy tánciskolába, s ott a tánctanárnő (Benkő Zsófia) felfigyelt rám, s elhívott a klubjába versenyszerűen táncolni. És én lelkesen mentem. Első partnerem Bóbis László volt. Közös munkánkra szívesen gondolok vissza. Sok-sok év kihagyás után, – nem éppen legjobb lelkiállapotomban-, barátnőm elcipelt egy színházi előadásra, Eszenyi Enikő: A combok csókja című darabjára. Áramütésként ért. Ekkor villant át rajtam, hogy mi az, ami hiányzik az életemből. A rég elfelejtett tánc.

El is határoztam: meg kell tanulnom ezt a táncot! Akkor még nem gondoltam, hogy Enikővel egy színpadon dolgozhatok, sőt még taníthatom is egyszer. Kitartó, lelkes munkám hamar meghozta gyümölcsét. Budai László asszisztenseként, majd partnereként dolgoztam 9 éven át. Jelenlegi táncpartnerem Szeghalmi Endre. Bár ez csak egy terápiának hobbiból indult, ma már el sem tudnám képzelni az életem tangó és tanítás nélkül.

A színpad és a tánc egy szédült mámor…, mintha a lelkem áradna ki a pórusaimon át, mert mikor táncolok, több vagyok, mint az, amit látsz. Ez is egy szerep, csak sokkal elemibb, ösztönösebb, természetesebb. Sokat gondolkoztam, vajon mi a szerepjáték: az, amit a színpadon élek át, vagy amit az életben a társadalmi elvárások nyomása alatt cselekszem? Nem tudom, de úgy érezem, ha ezt az egészet beleöntöm a táncba, s ha csak egy ember van, aki megérti, mik vagyunk, akkor megérte.

14 évesen fedeztem fel a táncot, de igazán rájönni, hogy mi is az a tánc, csak néhány éve tudom. A táncban nem a láb a legfontosabb. A mozdulatnak belülről kell jönnie. És nem is kell hivatásos táncosnak lenni, hogy szépen táncoljunk.

Szakmai tapasztalat

1982-1987Társastánc tanulmányok
2001 –Argentin tangó Táncszínház tagja
2001-Pilates, modern tánc, Graham, Limón, Klasszikus balett alapok
2002.Nemzetközi versenyen döntős helyezés argentin tangó kategóriában
2008.Vendégszereplések: Szentpétervár, Vladivostok, Tomsk, Tokió, Busan
2008.VB. Korea döntős helyezés stage tangó kategóriában
2008.VB. Tokió, III. helyezés szalon-tangó kategóriában
2013.Malmö EB, I. helyezés szalon tangó kategóriában

Mestereim

Benkő Zsófia, Budai László, Nagy Grácia, Miriam Friedrich, Bakó Gábor, László Mónika, Gálik Éva, Lemesánszky Mónika, Guillermo Merlo & Fernanda Ghi, Fabian Salas, Chino Frumboli, Rodolfo ’El Chino’ Auerrodi & Miho, Thierry & Veronique, Sebastian Arce & Mariana Montes, Sebastian Imenez , Maria Inez…

Tánctanár értékelése

Hangulat: 60% - 1 votes
Tudásátadás: 60% - 1 votes
Segítőkészség: 60% - 1 votes

Értékelj Te is a csillagokra kattintva!

További információk

Új szöveges értékelés

Kérlek, mondd el tapasztalataid a fenti tanárokról. Milyen órát tartanak, felkészültség, hangulat ,,, ? Ajánlanád-e másoknak, ha igen, miért, ha nem, miért nem?