Malova Vivien hastánc tánctanár

Táncos családban születtem, édesanyám artistaként dolgozott és már gyerekkoromban a tánc szeretetére nevelt Macedóniában. Édesapám égei macedón(Görögország), így a keleti kultúra mindig is közel állt hozzám. 2000-ben találkoztam a hastánccal és minden addig tanult tudásom ebben a táncban tudott igazán kiteljesedni, mert ez az a műfaj, ahol otthon érzem magam. A tanítás számomra hivatás, ahol lehetőséget kapok és adok a lelki és testi megújulásra, nőiességünk kiteljesedésére a tánc tisztító és építő erején keresztül.

Tánc-mozgás és zene tanulmányaim

  • 1986-1990 Skopjei balettintézet (Macedóni)
  • 1990-1993 Budai Táncklub- klasszikus balett
  • 1993-1999 Jeszenszky Endre –klasszikus és jazz balett
  • 1997-2001 Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola Magánének szak
  • 2002-2010  Ahlan Wa Sahlan Cairói és Stocholmi Hastáncfesztivál tanulója és 2007-től tanára is lettem
  • 2007-2008 Modern-kortás tánc csoportvezetői tanfolyam
  • 2009-2010 Grupiusz színházi műhely táncosa
  • 2012-2013 Minősített Jógaoktató képzés

Kiemelkedő Versenyeredmények

  • 2005-ben – Arabien Nights verseny, szóló kategóriában I. helyezés
  • és közönség díj
  • 2007-ben Tahmina Országos Csoportos Hastáncversenyén legjobb koreográfusa díj, I. és III. helyezés
  • 2012. december 9. Tahmina Országos Hastáncverseny profi csoportos kategória I. helyezés
  • 2013. április 7. Holdfény Lányai Országos Hastáncversenyen a Viva Oriental csoportunk I. helyezés a Mandala csoportunk III. helyezést ért el és a leglátványosabb koreográfia díját.
  • 2014 júliusi Gyöngyösi Hastáncversenyen Kovács Kata tanítványom arany minősítést kapott
  • 2014 december 7. Tahmina Országos Hastáncverseny Fiák Judit Tanítványom I. helyezett lett
  • 2015 március Szegedi Yalla Országos Hastáncversenyen Kovács Kata arany és Óvári Rita ezüst minősítést kaptak

Videók

Tánctanár értékelése

Hangulat: 75.5% - 2 votes
Tudásátadás: 76.5% - 2 votes
Segítőkészség: 78% - 2 votes

Értékelj Te is a csillagokra kattintva!

További információk

  • Tánciskola: Viva Oriental Hastánciskola
  • Telefon: +36-20-360-6237
  • E-mail cím:
  • Városok: Budapest

Új szöveges értékelés

Kérlek, mondd el tapasztalataid a fenti tanárokról. Milyen órát tartanak, felkészültség, hangulat ,,, ? Ajánlanád-e másoknak, ha igen, miért, ha nem, miért nem?