Husvéti Kinga társastánc tánctanár

Husvéti Kinga

Mindenkiben él egy táncos, csak fel kell fedezni..
Husvéti Kinga

Mindig lenyűgöztek a táncos filmek, műsorok azonban fiatalkori félénkségem és különböző sportágakban eltöltött évek miatt csak 2005-ben léptem be a tánc világába. Sosem felejtem el azt a napot amikor beiratkoztam a New York tánciskola kezdő társastánc tanfolyamára. A tánc hirtelen teljesen kitöltötte az életemet. Minél többet szerettem volna tanulni, gyakorolni, táncolni és ez azóta sem változott. A New York tánciskolában töltött évek és egy rövid versenyzős időszak után, egy ismerősömnek köszönhetően az Oktogon tánciskolában folytattam a társastáncot, illetve kezdtem el versenytánc előkészítőre járni. Pár év után és egy új táncpartner révén a Fortuna Tánciskolában folytattam a versenytáncot. A társastánc mellett a tánc egyéni, kötetlenebb kifejezésmódjai is érdekeltek és 2008-ban egy újabb álmomat váltottam valóra amikor elkezdtem flamencot tanulni a Szüerro tánciskolában. Hamarosan a társulat tagjai között találtam magam és számos fellépésen, bemutatón vehettem részt. A társulat repertoárját fúziós számokkal is bővítettem. 2010-ben kezdtem el társastáncot oktatni először a Fortuna, majd a Szüerro tánciskola megbízásából. Esküvői táncoktatással és magánórák tartásával is bővítettem tanári tevékenységemet. Megszereztem a Társastánc oktatói végzettséget. 2015-ben megalkottam egyedi, pároknak kialakított különleges programomat, a Pártáncot. Az évek során több táncstílusban is eltöltöttem rövidebb-hosszabb időt, számos workshopon, tánctáborban vettem részt. Mindig keresem az új táncos kihívásokat és lehetőséget a fejlődésre. 2016. óta a balett is része aktív tanulmányaimnak. A tanításban a célom a tánc szeretetének átadása, kulcsot találni az különböző személyiségű tanítványok leghatékonyabb tanulásához, örömöt és szenvedélyt vinni a mindennapokba.

Magánórát és esküvői táncoktatást vállalok.

Tánctanár értékelése

Hangulat: 86.67% - 3 votes
Tudásátadás: 86.67% - 3 votes
Segítőkészség: 86.67% - 3 votes

Értékelj Te is a csillagokra kattintva!

További információk

  • Tánciskola: Oktogon Tánc Centrum, Egyéb, szabadúszó
  • Telefon: +36-70-361-7649
  • E-mail cím:
  • Városok: Budapest

Új szöveges értékelés

Kérlek, mondd el tapasztalataid a fenti tanárokról. Milyen órát tartanak, felkészültség, hangulat ,,, ? Ajánlanád-e másoknak, ha igen, miért, ha nem, miért nem?