Flamenco tánc

A flamenco művészeti formát jelöl, mely három részből áll össze: a legősibb formája az ének, amihez hangszeres kíséret és tánc kapcsolódhat. Szólisztikus tánc, mely arra buzdít merd megélni az érzéseidet, vállald fel önmagad. Mutasd, ki vagy!

A mozgásról

Jellemzője a díszítés, improvizáció és a virtuózitás. A flamenco, mint az ősi táncok, a mágikus rítusok szabályai szerint épül föl: a kör, a ceremóniamester és a résztvevők alkotják alapját. Ez a tánc a földre koncentrálódik, „a leghevesebb energia egy pontban, a földhöz kötve, beledöngölve”. A táncosok a rendkívül fürge lábmunka mellett, karjukkal, kezükkel és vállaikkal táncolnak. Kissé ívelt hát és enyhe ívben tartott karok jellemzik a testtartásukat. A flamencoban gyakran alkalmazzák a pitos-t (csettinés) és a palmas-t (ritmusos taps).

Eredete

A flamenco, mint művészi kifejezési forma a cigány-andalúz nép önkifejezési szükségleteiből fakadóan született meg. Magán hordozza a bizánci, perzsa, héber, görög és arab befolyás nyomait. A XV. Században, India északi területéről elvándorló, majd Spanyolországban letelepedő cigány törzsek fontos szerepet játszottak megalkotásában, de Dél-Spanyolország dalai és táncai – amik olvasztó kohói voltak a mór, zsidó és katolikus zenei befolyásoknak – is jelentős hatást gyakoroltak a flamencora. A tánc és zene is rendkívül érzelemgazdag, ettől olyan magával ragadó.