Milus Alida társastánc tánctanár

Milus Alida

Pályafutásomat a győri Ritmic Team tagjaként kezdtem, ahol megismerkedtem a jazz-balett, a show tánc és a disco alapjaival. Öt évvel később műfajt váltottam. Az El Paso SE művészeti iskolájában kezdtem a társastáncot. Itt a klasszikus standard és latin táncok mellett többféle táncstílust is kipróbálhattam (salsa, bachata, blues, disco fox stb.).

Végül a versenytánc irányában köteleztem el magam. Első komolyabb táncpartneremmel szabadidős táncversenyeken indultunk, amiken szép eredményeket értünk el. 2010-től az El Paso SE leigazolt versenyzője lettem és kezdtem el versenyezni hivatalosan kezdő (D) osztályban. 2011-ben és 2012-ben is volt szerencsém a Táncművészeti Főiskola nyári kurzusán tanulni, ami rendkívül nagy hatással volt a fejlődésemre. 2012-ben partnert és egyesületet is cseréltem. Egy évig voltam a győri Platina TSE tagja, majd jelenlegi klubomhoz, a budapesti DanceStation TSE-hez igazoltam.

2017-ben a Budapesti Sportszövetségek Uniója által szervezett sportedző-képzés keretei között sikereses vizsgát tettem, így emelt szintű szakképesítést igazoló bizonyítványt szereztem táncsport szakágban.

Jelenlegi táncpartneremmel 2014 novembere óta táncolunk együtt. Felnőtt korosztályos tíztáncos párt alkotunk. Standard kategóriában B, latin kategóriában a legmagasabb S osztályban versenyzünk. Közös munkánk sikerességét több remek eredmény is igazolja.

Eddig elért legjobb eredményeink

  • Nyugat-Magyarország Területi Bajnokság, B Latin, 1. hely
  • Nyugat-Magyarország Területi Bajnokság, C Standard, 1. hely
  • Országos Bajnokság, B Latin, 5. hely
  • Kelet-Ausztria Nyílt Területi Bajnokság, B Tíztánc, 1. hely.
  • Országos Bajnokság, A Latin, 4. hely.

 

Tánctanár értékelése

Hangulat: 91.81% - 15 votes
Tudásátadás: 90.7% - 13 votes
Segítőkészség: 91.62% - 13 votes

Értékelj Te is a csillagokra kattintva!

További információk

  • Tánciskola: Táncláz
  • Városok: Budapest

1 szöveges értékelés

  • Májai Kinga Írta: Májai Kinga péntek, 09 augusztus 2019 10:11

    Nagyon kedves, mindig vidám és segítőkész. Türelmes és rugalmas! :)
    Nagyon szép koreográfiát tanított nekünk, öröm volt az órára járni. :)

    Jelentés Az értékelésre mutató hivatkozás

Új szöveges értékelés

Kérlek, mondd el tapasztalataid a fenti tanárokról. Milyen órát tartanak, felkészültség, hangulat ,,, ? Ajánlanád-e másoknak, ha igen, miért, ha nem, miért nem?