Szabó Gergely (GregMagic) west coast swing tánctanár

1975-ben születtem Budapesten.

Az első táncos élményem az Általános Iskolai szalagavatón való fellépés lett volna, ha nem töröm el a lábam. A második nekifutás szintén a szalagavató volt a középiskolában, a Hegedűs a háztetőn-ből a Bordal – ezt már sikeresen átvészeltem épségben. Iskoláim műszaki pályán végeztem, és már korábban is fontos volt a média, a zene számomra. DJ- ként is tevékenykedtem, és a rádiózásba, és televíziózásba is belekóstoltam.

A tánccal kapcsolatban mindig mindenért másokat okolhatok

Hogyan is alakult ki a függőségem a tánc iránt?

Egy ismerősöm kérésre kezdtem el 2006-ban Salsázni Szőnyi Leventénél (SalsaLevi). Akkor csak azért mentem, hogy pár legyek és majd lesz valami, meglátom mi lesz belőle. A kezdeti nehézségek leküzdése után – akivel mentem táncolni az feladta és nem jött többet – egy új partnerrel folytattam a tanulást. Elég gyorsan megtetszett a tánc, a dinamikája, az eleganciája, és az azt körülvevő szféra. Tánc terén sokat köszönhetek Levinek, és baráti kapcsolat is alakult ki közöttünk az évek során.

Három év NY/LA Salsa után, 2009 novemberében megint egy másik ismerősöm – megint ezek a rafinált nők – unszolására elmentem megnézni egy Westie órát Balásy Ádámhoz és Jóri Ritához. Illetve rögtön belecsöppentem egy tanfolyamba… első látásra szerelem, mármint a tánc iránt (bocsi S.). Ismét kezdő lettem, bár most már volt tánc rutinom, amit tudtam hasznosítani és így kicsit gyorsabban át tudtam lendülni a kezdeti nehézségeken. Irányba vettem a haladó csoportot és kis idő elteltével irány a végső cél: a “Versenyző csoport”.

Rögtön megfogott a WCS-ben az, hogy azokra a számokra táncolhatok, amiket nagyon szeretek. A Salsa-t is szerettem, de ebbe igazán szerelmes lettem.

Mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy mit is jelent a tánc és annak “élvezete”, de általában ez ki is merül a két végletben a Discó és a ballagási keringők terén. De egy ilyen órán, estén nem csak a táncolásé a főszerep, hanem össze is kovácsolja az ott résztvevő embereket, nagyon sok élményt adva minden alkalomra.

Egy idő után alakult ki bennem az a gondolat,
hogy sajnálom azokat, akik nem ismerhetik meg azt az élményt,
szabadságot, amit egy ilyen örömtáncolás nyújthat.

GregMagic

Tánctanár értékelése

Hangulat: 86% - 4 votes
Tudásátadás: 67.15% - 12 votes
Segítőkészség: 87.2% - 5 votes

Értékelj Te is a csillagokra kattintva!

További információk

  • Tánciskola: Broadway Táncstúdió, Salsa Mojito Tánciskola
  • Telefon: +36 30.991.9175
  • E-mail cím:
  • Városok: Budapest

1 szöveges értékelés

  • Rendes Szilvia Írta: Rendes Szilvia péntek, 04 január 2019 11:41

    A tánctanítással magával nem volt probléma. A XIX. kerületi helyszínnel volt baj, mert az órával egyidejűleg nagyon hangos zumba óra folyt a szomszéd előtérben, ami nagyon elrontotta a mi óránk élvezeti értékét. Nyilván ez nem a tanárok hibája, viszont azért hagytuk abba, mert nem nézték jó szemmel, hogy nem szeretnénk párt cserélni, pedig ez nem volt feltétele a tanfolyamon való részvételnek, emiatt elég kellemetlen szituációk alakultak ki. Végül inkább más iskolát kerestünk.

    Jelentés Az értékelésre mutató hivatkozás

Új szöveges értékelés

Kérlek, mondd el tapasztalataid a fenti tanárokról. Milyen órát tartanak, felkészültség, hangulat ,,, ? Ajánlanád-e másoknak, ha igen, miért, ha nem, miért nem?