Vajon mi jut eszünkbe, ha meghalljuk ezt a szót: tangó?
Egyvalami biztosan: a szenvedély, amely magával ragadja mind a táncost, mind a nézőt, ha egy tangózó párt lát.
A tangó eredetileg improvizatív tánc, teljes mértékben a fiútól függ a lány minden mozdulata.
A zene vezeti a fiút, a fiú vezeti a lányt.
"Három perc szerelem" mondják a tangóról, mivel 3 percesek általában a zenék, és nem szükséges összeszokott pároknak együtt táncolni ahhoz, hogy csodálatos harmonikus mozdulatok szülessenek.
Mindez egy meghatározott kódrendszeren keresztül történik, feladatunk az órákon ennek a kódrendszernek a megismertetése.
Mivel világszerte azonos jelek alapján történik az irányítás, mindenki mindenkivel tud tangózni korra és nemzetiségre való tekintet nélkül.

Eredet

De vajon honnan ered ez a tánc, és mi az a vonzerő, ami az egész világot magával ragadja olyannyira, hogy manapság többen táncolnak tangót világszerte, mint az őshazájában, Argentínában? Az igazi tangó története az 1860-as évek körül kezdődik, amikor a polgárháború miatt a kreol gaucho-kat (félig spanyol, félig indián származású marhapásztorokat) begyűjtötték a hadseregbe, a háború befejeztével azonban nem volt hová hazatérniük, családjuk, házuk, sokszor az egész falu elpusztult.
A városok körül telepedtek le, innen származik a nevük: "orijero" ("orija" spanyolul valaminek a szélét jelenti).
A felszabadult rabszolgák összejöveteleit, a "tango"-kat figyelték, ahol a feketék különböző tartásokban (pl. fej összeérintéssel) dob ritmusára mozogtak. Mivel a kreolok jó testi adottságokkal rendelkeztek, átvették ezeket a táncmozdulatokat, majd kialakítottak maguknak egy sajátos stílust, mely vidám, cseppet sem elegáns, inkább játékosnak mondható, és az egész test mozgását megkívánja.
Az 1880-as évekre alakult ki ily módon a tango orijero stílus. A feketéket kifigurázták és azt mondták, hogy amit ők táncolnak, az "kanjengue", a tangót sajátjuknak vallották.

Sokáig erkölcstelen táncnak tartották a tangót s nem véletlenül, hiszen fejlődésének következő lépése a nyilvánosházakba vezet. A férfiak a várakozás idejét arra szánták, hogy különböző tánclépéseket gyakoroljanak, újakat találjanak ki, először csak saját szórakoztatásukra, később azonban bevonták a hölgyeket is, így telt meg a tangó nyíltan szexuális tartalommal.
Erotikus mozdulatokat, pózokat találtak ki, ami miatt az egyház betiltotta a táncot, ezért a bordélyokon kívül csak az utcán, kikötőkben vagy eldugott helyeken táncolhatták.
A szabad téren sok hely volt a nagy, látványos mozdulatokra, ezekből merítenek manapság is a show tangó táncosok színpadi koreográfiájukhoz.

Bármilyen tiltott tánc is volt a tangó, mégis izgatta az arisztokrácia kedélyeit is, szerették volna valamilyen szinten ők is elsajátítani, így került a tangó a szalonokban, ahol a legjobb "orijero" táncosokat alkalmazták tánctanárként. Ezek az emberek nappal az elegáns báltermekben oktattak, olyan stílusban, hogy azt az elit kívánta, kihagyva az erotikus elemeket, a szoros testérintést (csak a kéz érintkezhetett), valamint nyújtott lábbal, folyamatos talajkontaktusban lépegetve táncoltak. Ez a tangó a mai versenytáncos változat, amit európai vagy angol stílusú tangónak nevezünk.

Ezek az oktatók azonban nem vetkőztek ki saját bőrükből, amikor visszatértek éjszakánként megszokott környezetükbe, az eredeti módon táncoltak ismét a maguk szórakozására.
(Sokan közülük emiatt a kettős életvitel miatt két nevet használtak.)

A talaj közeli táncstílus, amikor a láb szinte simogatja a parkettát, az 1890-es években született és elindult világhódító útjára. Első helyszín Párizs volt, ahol felvirágzott a tangó élet, a leghíresebb mulatók tangó lázban égtek az 1910-es évektől kezdve, a stílust "tango salon"-nak nevezték.