A szó az olasz ballare (táncolni) szóból ered. Bölcsője a XVII. századi francia királyi udvar volt. A klasszikus balett a legjobb alap bármilyen tánc későbbi elsajátításához, illetve a testtudat és szép testtartás megtanulásához. Hiszen a klasszikus balett a legmagasabb fokú mozgáskoordinációjú tánc. Aki balett alapokkal rendelkezik könnyebben tanul meg bármilyen más táncműfajt.

A táncművészet ezen ága XIV. Lajos (vagy ahogyan kortársai emlegetik: a "Napkirály", "Táncos-király") uralkodása alatt érte el virágkorát. Az is köztudott, hogy az itáliai táncmesterek ez időben nagymértékben hozzájárultak a tánc szókincséhez. Nagy befolyással bírt, pl. az akkor divatossá váló, helyi néptáncokból kölcsönzött "battería"(kis ütések) de náluk sokkal gyakrabban díszítették vele koreográfiáikat. Ugyan a történelemkönyvek ritkán utalnak a spanyol hatásra, mégis el kell fogadnunk, hogy nem kis szerepe van a klasszikus balett mai formájának kialakulásában: az andalúz "sevillanas" és a baszk "jota" lépéseit látjuk megjelenni az északi területek udvari táncaiban is.

Magasabb, versenyzői szinteken pedig szinte mindegyik táncstílushoz elengedhetetlen a balettos képzettség is.
A klasszikus balett több száz éves hagyományokon alapuló színpadi technika, amely rövid idő alatt nem sajátítható el.
Saját rendszerbe foglalt mozdulatnyelv, amely az anatómiát "meghazudtoló" pozíciókból és pózokból áll. Önkontrollt és nagyfokú fizikai megterhelést igénylő műfaj.
Ezért a balett órákra jellemző: a fegyelem, az alaposság, az odafigyelés és a türelem.